a madarak transzba esnek reloaded

2016\01\04

ez van

Visszanézve a 2015-ös posztokat, nem sok pozitív volt benne. Pedig azt hittem ez lesz az én évem. Minek is írjam, hogy az év végére 2 hét alatt kétszer lettem beteg, hogy csináltam egy kis villanyszámlát, és az új év hajnalán rommá fagytam a munkahelyemen, ha a megfázós influenza nem lett volna elég.... de miért is panaszkodnék?

Ma leesett a hó... és végül úgy döntöttem, hogy nem megyek el Kelenföldig, inkább egy laza napot tartok, és hazasétáltam a boltból (hamár korábban szétfagytam, nekem már úgy is mindegy alapon...). Abban a szent minutumban el is határoztam, ha törik, ha szakad, dacolva a takonykórral és a ráfázással kocogok egy fél órát. Mire kimentem már sötétedett, de az utakat még nem sózták le, és amerre csak mentem szánkóztak a gyerekek. Ez volt 2016 első meghatározó pillanata. Minek is panaszkodjak, ha nincs igazán okom rá. Még a takarításban (=hólapátolás) se mi vagyunk a sorosak :P

No mindegy, ez van... 2016 majd az ÉN évem lesz! Feltéve, ha most nem kapok tüdőgyulladást.

https://www.youtube.com/watch?v=-KrUvg3fKTM

2015\08\25

Keine Motivation

Egy edzőtábor végén ilyen bejegyzéssel indítani igen destruktív, nem?

Lássuk a tábor elemzését, számokban:

- 1 hét 92km (<100)

- legjobb 200 m 42 mp (terepen)

- legjobb 300 m 1,11 (dombozás)

- hegyi tempó 14:27 (nagyjából fél perccel rosszabb, mint általában)

- 1 kidőlt kerítés (a lámpabúráról, a kanapéról és a jelenlegi testsúlyomról pedig nem tud senki... még én sem...)

- 1 döntés, ebből nem lesz félmaraton két hét múlva. Esetleg egy utcai 10 km egy hónap múlva. 

Amikor február elején egész jót (majd fél perccel) jobbat futottam 10 kilométeren a szigeten, mint előtte héten, nagy lelkesedéssel írtam, hogy ez az én évem lesz. Fogadni mertem volna rá, és hittem abban, hogy a pozitív hozzáállás lendületet ad. Nem tagadom, ha a kemény megfázásnak tűnő betegségemet komolyan vettem volna és elmentem volna vele orvoshoz, lehet, hogy nem vesztek az edzések intenzitásából majd másfél hónapot, hanem talán csak felet. A bokámmal áprilisban egyértelmű volt, mi volt a baj. Áldom az eszem, hogy idejében utánajártam, és a lehető legrövidebb idő alatt túljutottam a problémán. De az évből egészen biztos, hogy ez is elvett 1,5-2 hónapot. Pontosan a tavaszi versenyszezon. Kezdtem egy pocsék mezeivel, és zártam egy egész jó vivicittával (április elején). Nagyjából 39 perc környékére terveztem, és annyi is lett. 39 perc 10.000m-en. Langyos víz. Egy utcai versenyen, nagyjából 5., egy OB-n kb. utolsó helyhez elég. 

Tavasz vége fele volt egy álláslehetőség. Szóltak, hogy pályázzam meg. Jónak hangzott, nagyon jónak, álmomban is ilyet szerettem volna, és a kiírás is olyan volt, mintha rám illene. Nem kaptam meg. Talán mégsem nekem szólt, talán nem is elég jó a diplomám, talán nem vagyok elég jó???

Igyekeztem, bár lehet, hogy nem látszik eléggé minden egyes ilyen után edzeni magam, talpra állni, alternatívákat keresni, új vagy más célt kitalálni.. Egészen a mai napig, mert ma úgy éreztem már nem rajtam múlik.

A körülöttem történő változások, az adhoc események mind arra utaltak, hogy nem azon múlik, hogy mit szeretnék, hogy jelzem-e mit szeretnék, hogy edzem-e magam arra, hogy megint fussak 39-et, hogy határozottan mások szemébe nézzek, hogy elmondjam, mi a véleményem, hogy helyes választ adjak a kérdésre, hogy elhiggyem, hogy amit cselekszem, azért teszem mert azt szeretném, mert az az érdekem, és vállalom a következményeit. 

Kiváncsi leszek mi lesz az a tényleges motiváló tényező, ami elvezet a 39 percen belüli 10.000m-hez, és egyéb sikerekhez.

Vajon tényleg többről is szól ez, mint az akaratról, van ebben lelkiség és tényleg néha jobb adni, mint kapni? A Sors útjai kifürkészhetetlenek, és ezt nem is akarom megkérdőjelezni....

folyt.köv

2015\05\29

Lelkem a vergődő szajkó

Csak ültem a padon és vártam. Az erdő, mint végtelen tér kitágult, és előttem is csak egy szajkó vergődött.

 

Én pedig vártam, vártam, hogy hívnak, vagy kapok egy levelet.... de nem... az órák pedig teltek és én kezdtem elveszteni miden reményemet, amíg a kétségbeesés belső nyugalommá nem alakult, miközben a nap kezdett nyugovóra térni, feltámadt az észak-nyugati szellő, hallgattam az erdő halk hívogató szavát és tanultam tőle, közben a szajkó érdekes kék mintázatú szárnyával hol felrepült, majd megint visszazuhant...

 

...Lelkem a vergődő szajkó...

 

11358784_755669614554392_1070666609_npj.jpg

2015\04\14

tavasz.már megint.avagy.

'Akinek ennie sincs mit, mégis virágot vásárol, az költő.'

Szóval a tavasz igazából egy hullámvasút... a legérzelmesebb hónap... az a hónap, amikor az ember egyben küzd, egyben próbál együtt élni az érzelmeivel. Már akinek vannak...

Viszont, vannak olyan dolgok, amik tények, amik ellen az érzelmeinkkel együtt kell élnünk. Mint például: nem én vagyok a világ legempatikusabb embere, nem én vagyok a világ legjobb nője, mint ahogy nem is én vagyok  a világ legokosabb embere és vannak páran a rangsorban felettem. 

Persze ezeket mind abból születnek, hogy mind más és más emberek vagyunk, más és más véleményekkel, de a tényekkel és azzal, hogy mások másképp gondolják együtt kell élni, vagyis meg kell tanulni együtt élni. Egyben koncentrálni arra a dologra, ami fontos nekünk. Például, hogy mához cca. egy hétre lesz egy éve életem egyik sorsdöntő pontja, melynek ismétlését izgatottan várom...

2015\04\10

Vajon történhetett volna mindez másképp???

Tulajdonképpen már szégyenletesen régen meg kellett volna írnom ezt a posztot. Talán a napját sem tudom, mióta, de azóta amióta már 4 azaz NÉGY !!!!!!!444444!!!!!!!!NÉGYNÉGYNÉGY olvasója van a blognak.

Nos tehát a történetem - kedves négy olvasó- nem azzal a történettel fejeződik be, ahol  a legrégebbi bejegyzésem, mert akkor még reményekkel telten vágtam neki az évnek. De a történet nem is a hörghuruttal, az elbaltázott mezei ob-mel vagy az alternatív múlttal, hanem egy alternatív befejezéssel kezdődik. Egy váratlan fordulattal. Egy kézcsókkal, amivel minden elkezdődött.... és amit egy kettő tátratea követett, és a többi már történelem. A múltam befejezése, a jövőm elkezdése....

sasakis.jpg

2015\01\04

Üdvözlet a Három Olvasónak!

Amilyen negatívan kezdődött 2014, olyan pozitívan indult 2015. Bár eddig mindig a páros számú évekre fogadtam, most mégis úgy érzem több szempontból is ez lesz az enyém. Tavaly egy bizonyos időpont óta változás történt az életemben, egy ki nem mondott változás, egy olyan, aminek az eredménye még nem született meg. Elindultam egy úton...

2014.04.25. Ez volt az a nap. Ekkor éreztem először úgy, hogy jó helyen vagyok, jó emberek között (ezt eddig is éreztem, de itt új impulzusok is értek), és jó az amit csinálok. Az első lépések, és ezek a lépések csak szaporodtak, 05.09-én egy újabb lépcsőfokot léptem. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez milyen fontosságú lesz, hogy félig meddig egy álmomat kezdem el teljesíteni.  És akkor jött 09.09, az első komoly siker, és egy célzás, ami nagyon fontos volt nekem. Aztán nem volt megállás, következett 09.14 szintén egy siker, amiben szinte legmerészebb álmaimban se hittem, de sikerült. És kezdtem gyanakodni. Majd következett 09.30, megint egy siker, és hirtelen azt kezdtem érezni, életemben szinte először, hogy elkezdtem bízni magamban, egy icipicit. Persze jöttek, hullám völgyek, és csúcsok, de ezek a lépések voltak, amiket szépen lassan kisebb de következő lépések követtek, amikor már nem mindig a küzdelem volt, hanem csak maga az élmény. És kezdtem egyre jobban élvezni, hogy van motivációm, munkában, tanulásban, futásban egyaránt...

Sokszor írok az edzőtáborokról. Biztos azért mert a három olvasóm közül legalább egy fut. Úgyhogy most is írok pár szót róla. Annyit, hogy idén Kőszegen búcsúztattam az óévet.

Bocsánat, nagyon költői lett!
BÚÉK Kedves Három Olvasó! Motiválódjatok Ti is!

2014\11\27

ami az idei nyárból kimaradt

Fejben dől el?

 

Már kezdtem úgy érezni, az idei edzőtábor egyáltalán nem ihlet meg. Hiszen se egerek, se darazsak, és még Rezi sincs itt. Gyanúsan nagy a csönd, noha az esti mocsár partik kimaradhatatlanok, talán a mai kivételével. Mc Mocsár Akon Conewict neve pedig idén ismét bővült Gulyásra és Sznobra. Ezek közül az elsőt egy a kezdeti időkben megjelenő román spanyol francia turista ihlette, aki először gulash-t, majd a víz sete-t kereste... De van még egy dolog, ami alaposan leköti az ifjúságot. Ez a Farm Simulator 14 nevű játék, ahol a kukoricát nem lehet learatni, de ha eljutsz egy bizonyos szintre, már tejet is tudsz termelni. Na ez idén a menő, már a nagyokat is kezdi megfertőzni... Annyira, hogy hiába mesélek este a fényszennyezésről, kinevetnek. Na jó azért nem, Dani például felvette a Milánós pólóját az 1500 elpusztult vonuló madár emlékére.

Még egy dolgot be kell valljak. Igazából lehet, hogy az edzőtábor izgalmasabb, csak én idén elég anti szocialista voltam. Például ma nem futottam át a többiekkel Rohoncra, így nem láthattam, hogy ma tényleg Zsani (aki épp ma ünnepli a szülinapját  ;-) ) nyomta. De azért az esti party futás kisérő autójába bekéredzkedtem Zsigával 

 

És kedves három olvasó, kérlek kövess!

2014\06\08

b*tch please

tudom rohadtul senkit nem érdekel, de itt olvastam ezt és nagyon nagyon....

 a burnout (kiégés)-szindrómát már közel negyven éve leírta Herbert Freudenberger. Az ő megfogalmazása szerint „a burnout-szindróma (kiégés) krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”.

2014\03\01

Éltél-e a halál előtt?

Csütörtökön a nyolcas buszon utazva, megint megérintett valami. Érdekes átmenet ez, már nem iskola, de még nem is munka... Valahol a kettő között, felfelé a betontengerbeli sziget felé. Már csak egy hét az iskolából, nem kéne hiányozni. Szerdán még úgy voltam, hogy csütörtökön lógok egyet, de nem sikerült. Ez vagyok én. A csütörtököt is jól bírtam, aztán a pénteket már nem annyira. Este annyira kivoltam már, hogy csak aludni akartam. És nem ment, egészen hajnali ötig. Reggel pedig megint csöngött az óra. Hahó edzés. És annyira szégyellem, de annyira, de nem bírtam felkelni. Vívódtam magamban, de hiába mert csak az éreztem, hogy az energiáim teljesen lenullázódtak. De miért csinálom ezt??? 

 

 

Azt szokták mondani a tanárok, a mondásokat nem kell megírni, de én mégis feljegyeztem kettőt.

  • Velünk meglehet élni a poklokat de a mennyországot is
  • Éltél-e a halál előtt?

Az első mondat ezt a három hónapot jellemzi. Rettentő kemény volt, sok feladat, borzasztó emberi sorsok, és  a lavírozás a valóság között, hogy ne menjek tönkre benne. És hiába mondják, hogy nem kell ennyire átélni, de minket mind, akik ott voltunk azért megviselt ez. Komolyan... De sokat tanultam, rengeteget, nem csak a szakmáról, az életről is.

A másik pedig engem jellemez. Hogy nekem mindig valamit kell csinálnom, hogy minden érdekel, és nem tudok egy valami érdekében lemondani az összes többiről. Ez van nem tehetek róla. Ha valakit kérdeznék, mit szól mit csináltam, biztos azt mondták volna, hogy ennek semmi értelme, mentem volna madarász suliba, vagy futottam volna egy hosszút... Sokszor én se értem magamat. De mivel lennének mások többek nálam? Akik csak egy valamire koncentrálnak? Miért fogom én ezt így fel. Pont lehet, hogy akiről azt hiszem, hogy ezért több nálam, ettől kevesebb, és fordítva. Ha visszamegyek a Hegyre, rájövök, megszokom, hogy mind egyenlőek vagyunk, és mind másban és másban felelünk meg a környezet elvárásainak, úgy hogy közben önmagunkat adjuk. Fölösleges már rágódnom. Büszke vagyok magunkra, arra amit 3 napja együtt felépítettünk. Nem nem a főpróbán, hanem magán az egyetlen és megismételhetetlen premieren. Nekem ez is fontos volt.

És az energiáim? Hova lettek? Visszakapom a réven, amit a vámon elvesztettem? Egyszer biztos, egy hőséges nyári reggelen, amikor 6-kor felkelek az új lakásomban, futok egy hosszút a Dunaparton, aztán egy üdítő fürcsi, utazás a metrón, várakozás a Ferencieken. Majd amikor újra megyek fel a nyolcas busszal.

wm_farsang14-26.jpg

http://wm-iskola.hu/

2014\01\10

2013 margójára

hát talán csak megszületik...

Mit is mondhatnék a tavalyi évről? Akadtak nehéz és olykor könnyebb pillanatok. Egyéni sportteljesítmény, mélyzuhanás, majd szépen lassan megkezdődött a visszakapaszkodás. Tehát javuló tendencia. És egy fogadalom: 2014-ben megpróbálkozni egy maratonnal! Az előző évben km-ből jócskán kevés sikeredett, azért képekben megemlékeznék a legnagyobbakról:) Hamár meglettem ajándékozva egy garmin 210-el. Magánélet: So-so, az akadályokat vettem.Persze minden kezdet nehéz, de elindultunk egy irányvonal mentén. 2013-ban történtek jó dolgok, és rosszak is, bosszantóak és szomorúak. Nem volt egy rossz év, de jó se. Nem volt bennem mindig jó érzés, és remélem ez nem lesz igaz 2014-re. Ja és az év margójára: 

"Gyakran csak évek múlva látjuk helyes megvilágításban mások cselekedeteit, sőt néha a magunkéit is." Arthur Schopenauer

És íme Best Of 2013:

run1.png

A ráadás pedig

run2.png

2013\11\20

Újdonság!

Sokat gondolkoztam, mit írjak és hogyan, úgy hogy csak a kellő információ kerüljön ki (se több, se kevesebb). Végül a mai szerzeményem meggyőzött:

"A Normafa a Budai-hegyek hármaskúthegyi ősbükkösének egyik tagja volt. Az ősbükköst féltő gonddal kell megóvnunk, a maga eredeti állapotában, s nem szabad közéje feketefenyőt, tuját, ezüstfát stb,. oda nem valót telepíteni.

A remek faóriások, a budai kirándulók kedvencei sajnos évről évre fogynak. Szörnyülködve láthatjuk, hogy a motoros fűrész megint egy újabb szakaszon döntött le egy sereg egészséges bükk és tölgy példányt.

A gazdag dolomit-flórájáról nevezetes Sas-hegyet..."

(Papp József, Védett területek, növény- és állatritkaságok, 1970.)

Az izgalmak fokozására folyt köv.

Ja és íme a szerzemény: mai.jpg

2013\10\14

sweet autumn

Íme egy újabb lehetőség ömlengős, értelmetlen és érthetetlen önposztok olvasására! (Azaz újra írok!) Megnyugtatom a három olvasómat, hogy ma még nem tartok éves beszámolót.. csak heteset, fűszerezve a végén egy valamire való közhellyel!

Egyébként megjegyezném IMÁDOM az ŐSZT. Legfőképp az októberi, november eleji szakaszát. A színeit, a reggeli csípős hideget, és ilyenkor még a korai sötétedés se ingerel. A hetem is efféle imádatban kezdődött, spontán múzeum látogatásommal és spontán 23km-el.... és másnapra egy spontán sérüléssel, spontán szétszórtsággal és egyéb balszerencsével. Szóval hirtelen váltással jóbol jó szar kedvem lett. Enyhén aggódva a térdfájásom miatt, ami azért se volt szerencsés mert  neveztünk a vasárnapi maratonváltóra. Végül pihentettem mielőtt az ördögöt a falra festettem volna, és bizakodtam... sikerrel! 

A szombat reggel egy rövid átmozgatással kezdtem a Népszigeten, és némileg aggódva de bizakodva vártam ezután a vasárnapi re-debütálást. Aztán ellátogattunk az Új Gödör Klubba. Ismerkedtünk a környezetvédelemmel kicsit más megközelítéssel és túrtam magamnak egy hegedülő baglyos pólót, amíg egy régire űrtechnológiával nyuszit nyomtattam. Este egy kis baráti összejövetel következett, fűszerezve egy esőben megázással hazafele (megjegyzem voltak vörös lidércek!). Majd elkövetkezett a félelmetes vasárnap. A rajt előtti  Hősök terén való megkésett csapattalálkozónk és fotózkodásunk után irányba is vettem a váltópontomat eme gyönyörű ködbe burkolózott reggelen. Ami a futásomat illeti, nem számítottam jobbra, tehát elégedett voltam, leszámítva azt a 3 km-t amikor azért elkezdtem érezni a lábam és belassultam. Amúgy az idei pályáról röviden annyit, hogy tele volt fordítóval és eléggé hullámzó volt így a terep is: hídra fel, hídról le, rakpartra le, rakpartra fel, fordító, rakpartra le, rakpartra fel...) Ez nem tett jót a lábamnak. Talán jövőre jobb lesz, talán jövőre az egészet lefutom:).

Összegzés helyett pedig álljon itt a mai közhely: Senki se tűnik el örökre, mert egyszer úgyis előkerül! 

A posztot pedig egy egomán önfotóval végzem, ami van vagy 10 éves..

Sep30016p3.jpg

2013\08\11

The woodtransporter two

Mérges vagyok? Jó hogy mérges!

Avagy nagyon jó nekünk!

Egy átlagos keddnek indult.... Már korán reggel arra ébredtem, hogy „ Fagyiii, fagyiiit akarok!!!...” Ennek megfelelően már edzés közben kezdett elszabadulni a pokol. De az, hogy He Man, Pucking és Koczi Moczi milyen filmet fog rendezni, az már a jövő zenéje. Annyit előzetesben elárulhatunk, hogy eme remek tartalmát mindenki úgy alakította, ahogy a fantáziája megkívánta. 

WP_000969_kici.jpg

Este voltunk Rohoncon, ahol kiderült, hogy Mc Mocsár Akon Convict Antisánc nem tud sáncolni. Pedig a társaságban mindenki profi röpisnek bizonyult... Utána próbáltunk egy pizzát enni a Garabonciásban, de akár kártyázni is mehettünk volna, körülbelül akkora figyelmet szentelt ránk a felettébb szimpatikus pincérlány. Na utána kezdett bomlani az összhang... Végre találtunk egy másik éttermet, egy sokkal kedvesebb pincérrel, ahol volt pizza és sör is, ami megadta az alaphangulatot. A későbbi városban tett sétánkon kiderült, hogy nehezebb lesz jégkrémet és sört szerezni, mint azt feltételeztük. Egyedül a Kapufa sörözőt találtuk nyitva, de igazából már az is zárt... A fiúknak még épp sikerült szerezniük sört. Rezi alias He Man ugyan csak egy jégkrémet vett, de az is kiütötte. Miután nem találtunk nyitva semmit, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk 6-an, 1 autóban. És közben kiderült, hogy Gyurinak és Rezinek nagyon jó.... Éjjel 01:07-kor arra ébredtem, hogy Gyuri, megint énekel valamit. Talán azt, hogy Jó neki?? Vagy hogy Mérges nagyon?? Ki tudja ezt már félkómás állapotban megállapítani. Zsani hiába ment le, szólni nekik, hogy hagyják abba, a tea fröccs úgy ütött a jégkrém mellett, hogy Rezi, még cintányérozni is elkezdett... Egy kisebb szócsata mellett végül így merültünk álomba... Reggel folytatódott a háborús hangulat..., amiben Daninak is erősen része volt, mert egy frizbiben ette meg a reggelijét ahelyett, hogy elmosogatott volna.

Szerda volt a hét legkeményebb napja. Azon kívül, hogy rettenetesen meleg volt, én és még páran megpróbálkoztunk a délutáni órákban az Írottkő érintésével megközelíteni Rohoncot 20 km-ben futva. A terv nagyon bonyolult volt, a határsértést 4 turnusban tettük meg. Első körben 2 autó indult nyugatra. A második körben Vali indult két megmentő Almdudlerrel a hóna alatt. A harmadik körben én indultam Danival (viszonylag lendületes ezrekkel kezdtünk, majd hamarosan fáradni kezdtünk, illetve a terep is emelkedni kezdett. Valit körülbelül 6,5 km-nél értük utol, és mentünk vele tovább). Negyedik körben Peti, Rezi és Mc Mocsár Akon Convict Sánc Szivecske Maxi King Hamiskártyás indult. Velük az Írottkőn találkoztunk. Peti közben harci sérüléseket szerzett, Mc Mocsár.... határátlépési kísérlete pedig kis híján kudarcba fulladt. Ekkor kapta neve mellé a Szívecske jelzőt is. Viszont mindeközben sikerült eltulajdonítania a sáncolás tudományágát, így eme rész fosztóképzőjét a nevéből elhagytuk.

tkep_kis.jpg

Ma (csütörtökön) megérkezett a mocsár Mátyása is, aki ugyan még csak barátkozik a satulás fogalmával, de alapvetően sikerült beilleszkednie, pedig még a könyöke is olyanos lett.

Péntek este Rezi és Gyuri (avagy APu)elhagyták a terepet. Könnyes búcsúval, énekléssel és hullámzással engedtük el őket. 

 

2013\03\16

Ezt magyarázza meg valaki!

Azon gondolkodtam, sikerülne ez akárkinek is.... Megmagyarázni az elmúlt pár nap eseményeit. De nagy hallgatás van a kormánypárti barátaim körében is a történtekről. Egyedül a szomszéd próbálkozott meg egy amolyan belügyminiszteres "mostmár abba hagyhatja a sok felelőtlen hőzöngő" poszttal. Nem győzött meg. És, ahogy nézem az idei kitüntettek listáját, hát személy szerint úgy gondolom, ki lehetett volna hagyni az idei osztogatást, és helyette az igazi felelősök -akiknek nem kevés adót fizet az átlag állampolgár- is többet tehettek volna mint, hogy dobnak egy sms-t, meg talán egy megosztás-t és egy like-ot. Szóval úgy gondolom, ezt most tényleg senki nem fogja tudni megmagyarázni, és sajnos ezeket a dolgokat egyre kevésbé tudom tolerálni.

69843_546607222036267_53519610_n.jpga képet a facebook-ról szedtem

2013\01\16

Pest Balkán

Aki a hegyen lakik, mint én, ritkán szembesül a valós helyzettel, a rasszizmust is majdhogynem csak a médiából ismeri. Vallja, hogy az egyént próbálja megítélni, és nem egy csoportot valakinek a tetteiért. Most mégis a városban járva, szemtől-szembe találkozva a problémával, nehezemre esik nyugodtan írni. A Nyugatinál járva beültünk egy ismert és forgalmas gyorséttermi láncolat egyik vendéglőjébe. Amikor végeztünk az evéssel, kicsit maradni szerettünk volna beszélgetni. Ekkor egy gyanús tekintetű lány leült az asztalunkhoz, mellém, elővett egy papírt és mereven nézte. Egyből az ölembe raktam a táskám, úgy folytattam a beszélgetést partneremmel, aki úgy próbált beszélni hozzám, hogy mellettem elnézve lássa mit csinál a kislány. Nem sokkal később azt tanácsolta, hogy menjünk, egyértelmű volt, hogy a cuccaimat figyeli a lány. A papíron szinte semmi nem volt, senkit nem várt, ez is szinte biztos, fogyasztani pedig esze ágában sem volt. Nyilván a Nyugatinál nagy a lopások aránya, a 4-es 6-oson is, a hetes buszon is, és sorolhatnám még. Így, hogy ilyen közelről szembesültem dologgal, hogy engem is érintett nagyon rosszul esett. 

2012\12\30

az utolsó poszt

ebben az évben.

Házi és nem házi készítésű csokoládék, ékszerek, sminkkészletek, tisztálkodási eszközök, kamerák és smart phone-ok, teák és utalványok, baglyos pólók és egyéb tárgyak illetve nem mindennapi sorsú kötött sapkák által övezett igen eseménydús karácsonyt követve szinte egyik percről a másikra egyből az új esztendőben találjuk magunk (mindeközben túlélve jónéhány viágvégét...). Már csak másfél nap választ el 2013-tól és ismét egy újabb évi fogadalmam van születőben. Persze holnaputánig azért várok a megvalósításának hozzákezdésével, mert mindent a maga idejében. 

Most az alábbi igen snassz képpel búcsúzom a három lelkes olvasómtól: 

boldog_uj_evet_kep3.jpg

2012\11\15

forever alone

miután úgy döntöttem elegem lett a délutáni résztávos edzésekből, felszálltam az első pekingi gépre, majd meg sem álltam a kínai Nagy falig. Ott aztán találkoztam a barátaimmal, megörültünk egymásnak és épp beszélgetésbe kezdtünk, amikor megszólalt a vekker...

... vissza kellett térnem a valóságba, és rá kellett újra döbbennem, hogy az  élet valójában  ennél sokkal véresebb :(

http://index.hu/kulfold/2012/11/15/uj_haboru_keszul_gazaban/

2012\10\02

Az élet értelme

Egy idő után elfelejted, vagy csak el akarod felejteni ki volt az osztálytársad, az évfolyamtársad, a csoporttársad, a csapattársad, vagy ki volt a tanárod, az oktatód, a mestered, a mentorod, egy idő után elfelejted, vagy el akarod felejteni, hogy ki volt a szobatársad, a lakótársad, vagy a szomszédod, a példaképed, a haverod vagy, hogy ki volt a partnered, a barátod, a házastársad.

Egy idő után mindent elfelejtesz, még azt is, ki volt a jóakaród..

2012\09\07

rend a lelke mindennek

mondta az ezoterikus, és elkezdtem keresni a belső békém, hiszen ez mindennek az alapja...

Tehát nekiállok elkészíteni, azt a kis listát, ami fontos a belső harmónia megteremtéséhez.

- Elsőként összeszedem a blogomban eddig megjelent magvas gondolataim sorát, majd nyitok egy új blogot: ~°~Idézetek~°~ címmel, és ezentúl ott ontom az okosságokat. Tuti nagy sikerem lenne a 13-15éves korosztályban:P

- Aztán fel kéne hívni az orvost, el kéne intézni pár tárgy meghírdettetését és felvételét, megvenni/megcsinálni a Marci szülcsinapcsi ajándékát, meg apáét, meg nagymama névnapiját is nomeg lefordítani pár cikket. Talán ezek is fontosak:)

Mostanában viszont csak lakberendezési oldalakat bújok, és azon agyalok, hogyan alakítom át lassan módszeresen Marci albérletét...Muhaha

1.) Letépem a csúnya falvédőt, ha nagyon ragaszkodik hozzá még takarózhat vele, különben búcsút veszünk tőle, 2.)akarok szerezni ágytakarót, díszpárnát, még talán van ilyenünk itthon, és 3.) lecserélni a főbérlőtől örökölt csodálatok képeket a keretből (ha lelépünk megigérem visszateszem a régi naptárból kivágott kifakult hollókői keritést:P)

2012\08\21

gondolataim az ELLE magazin olvasása közben

Sajnos semmi komolyabb konkluziót nem tudtunk levonni a magazin egyik főhősének (Dóri) történetéből, ezért ez a rész most elmarad. Helyette következzék az, ami az előző bejegyzésből kimaradt. Peti jelezte, hogy jegyezzem meg, azért ugrott fel az asztalra, mert sokkolta a látvány, amint az egér kettesével vette a lépcsőfokokat. Andris pedig hiányolta azt a részt, melyben a családi légpuskát az egérre szegezte, és az állat már majdnem a célkeresztben volt.

A dezodoros öngyújtós kipörzsölős akciónk után még látta valaki lángoló fejjel menekülni a gondnokot. De ez lehet már csak helyi legendaként él fenn az utókor számára. Másnap valóban megérkezett a tulaj fia és egy szakember, akik emberre és állatra egyaránt veszélyes rágcsálóírtós dobozokat helyeztek a matracaink alá. Mivel ennek hatása 24-36 óra, az egérből pedig valószínűleg több volt, nem volt teljes gyógyír a problémánkra. A szaladgálás éjszakánként fennmaradt, mellé haldokló kapirgálás társult, és kisvártatva dögszag lett, melyet megannyi légy követett. A gondnok ambi-purral próbálta enyhíteni  a szagokat, kisebb- nagyobb sikerrel. Közben a szoba lakossága is megcsappant.

Zsani ( aki szintén hiányolta, hogy nem tettem az előző bejegyzésben említést róla) nagyon sajnálta, hogy nem tudok futni, mert így egyedül kellett edzenie. Ezért kitaláltuk, hogy a hétvégi hosszú futásra bérelek a városban egy kerékpárt. Közel 180m szint, és 10 km távolság megtétele után érkeztem fel a szállásra a bringával, hogy vasárnap több, mint 30km-t tekerhessek. Hangulatos "edzés" volt:) Eztán elmentünk strandolni. Csapatunk később induló turnusa talált a lépcsőn egy haldokló egeret, aki a gondnok vödrében végezte. Sajnos nem készült róla fénykép.  Ekkorra sajnos Mesterünk távozása miatt teljesen megszűnt a gondnok és a köztünk fennálló látszólagos jó kapcsolat is...

2012\08\16

A Kalapácsos Gyilkos

 

Nos itt vagyunk az edzőtáborban, ami egy kifejezetten jó dolog! Egy részről, mert amióta itt vagyunk, fáj a lábam, nem tudok futni, így még pokalet, tésztát sem nyerhettem. De ez egyébként nem tölt el komolyabb bosszúsággal, mert jól érzem magam, és ha már nem futhatok, legalább emocionálisan fejlődök. Noha nem is tudom, mit akartam ezzel kifejezni. Másrészről amiatt is örülök, hogy itt lehetek, az az, hogy a kisgyerekek valószínűleg azt hiszik, hogy én mint konyhásnéni vagyok jelen. Egy kettőben felmerül a kérdés, vajon valaha réges-régen futottam-e?!

Hogy miért is írok itt blogot? Nos, talán azért, hogy az újakat is bevezessem magvas gondolataim kicsiny világába… Ezt nagyon fontos dolognak tartom!

Az elmúlt 4napunk nagyon hangulatosan tellt, még sose nem volt ilyen jó, mint idén. Egy valami árnyékolja jó kedvünket, az EGÉR, aki a matracaink alatt lakik, és éjszakánként ránk támad. Már annyira komoly a helyzet, hogy Akon álmában sikítozik, Vali pedig egyenesen elköltözött. Az egér mellett a másik közös ellenségünk a GONDNOK bácsi, aki 5napja ígéri az egér csapdákat, de annak se híre se hamva. Elvileg ma jött volna egy csoport szellemírtó, Demszky Gábor jobb kezével, aki egyébként a tulajdonos, de nem jött. Talán holnap jönnek és hoznak majonézt. De az a megérzésünk, hogy augusztus 20-a előtt mi majonézt nem fogunk itt látni. Egyébként gyűlölöm a gondnokot, állandóan pofázik és belemászik az intim szféránkba, meg a hálónkba is. Van, amikor magában is motyog… De egér csapdát azt nem ad, még egy nyamvadt köcsögöt meg egy diót se, pedig vannak a társaságban majdnem cserkészek is, akik tudnak csapdát gyártani…

Ezzel befejezem mai eszmefuttatásom, hamarosan jelentkezünk „gondolataim az ELLE magazin olvasása közben!”. És most hopp, előkerült az egér, aki befutott a lukába!!! Peti pedig felugrott az asztalra ijedtében, még egy poharat is majdnem feldöntött, annyira sietett. Az egér a lépcsőről ugrott vissza az alsó szintre. Majdnem 3métert repült, de kutya baja sem lett. Aztán beszaladt a lukába. Rendkívül változatos csapda típusokat helyeztünk ki. Rögtön az odva elé, egy hatalmas sajtot raktunk. Akon pedig a sajt felett gubbasztott egy bárszéken ülve, és lesben állt egy vödörrel a kezében. A nagy sajt mögött két kis bögre sör várta az egeret, hátha bódult állapotba kerül majd ettől. Mellé pedig sörbe áztatott sajtkülönlegességek is várták. Az egér valószínűleg utálja a sört, mert legközelebb a másik irányba kezdett futni. Ekkor átjutott az egész termen, és a terméskőből épített fal egyik kis zugába menekült be, ahonnan pedig lángszórót imitálva, dezodor és öngyújtó segítségével próbáltuk kipörzsölni. Sikertelen volt. Ez abból is kiderült, hogy éjjel megint ránk támadt álmunkban, és újból sikításunktól volt hangos a tömegszállás.

2012\08\03

megint rátok untam

"Néha kialszik bennünk a fény,

de aztán ismét felgyúl,

ha találkozunk egy másik emberi lénnyel.

Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak,

akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt."

Ne aggódjatok, jól megvagyunk, ez a történet most kicsit másról szól. Más emberekről, olyanokról, akik ha épp ott vagyok megvigasztalnak, ha épp megkérem őket, és épp nem feledik el kérésemnek eleget tesznek... Ha épp nem lakom a szomszédban, nem hívnak, de ha én hívom őket, nem reagálnak. Az olyanok, akikkel nem tudok mit kezdeni, mert úgy érzem nincs miért lépni, de közben vívódom azon is, hogy én vagyok a passzív, az előítéletes. Miközben tudom, hogy unnám őket. Unnék folyton a fodrászról, a fogyókúráról és az üzletek kínálatáról kommunikálni, miközben játszom az agyam egy adott témakörben, és kicsit sem érezném érdeknek a helyzetet. Én nemtudok így, egy versenyhelyzetben, amikor arra kell figyelni, kivel érdemes barátkozni és kivel nem, eldönteni hol rejtőzik az őszinteség és hol nem?

Akkor inkább továbblépek, és keresek másokat, és újabb döntésekre kényszerülök. A másik oldalon azon agyalsz, kinek mennyit engedhetsz meg, hogy meddig mehet el??