Lassan gyűröm le a vizsgákat, már csak a legnehezebbek vannak hátra. Lazitásképp pedig egy kis OTS OTS-el:)

Ebben a pillanatban mégiscsak indokoltnak tartottam berakni ezt ide:)

Többére csendesnek és bátortalannak tűnök, Andrásról hallottam már hideget és meleget is, de talán egyben hasonlítunk. Ha kitűzzük célul, hogy beszélni akarunk valakivel, tűzön-vízen is keresztül képesek vagyunk menni, hogy elérjük azt..

Minden csoda 3napig tart?!

Tartozom egy bejegyzéssel, egy felelőtlen másfél héttel ezelőtt tett igéretem okán, melyet a szokásos havi 9körüli hazarohanásom előtt tettem. Hogy mi történik havonta, amiért bármilyen társaságban asztalt bontok, mi az, amiért gyermeki rajongással bolondulok? 

Egy sorozat: On The Spot!

Azért mondanám, hogy nehéz megírni ezt a bejegyzést, mert nem célom ismertetni se a múlt szerdán látottakat és egyáltalán a műsoraik anyagát, hisz ez nem az én feladatom, és náluk jobban ezt úgy se tudná senki prezentálni. Inkább csak gondolatokat és érzéseket osztanék meg, amivel meg az volna a probléma, hogy biztos sokan megírták már.

A kezdetek: Talán azért mégis le kéne írni, hogyan ismertem meg őket a képernyőn keresztül. Az egész 2011. augusztusában kezdődött. Itthon úgy szokás, kint mindig megy a tv, hol háttérzajként, hol valaki nézi. Én néha kitévedek, aztán vagy ott maradok, vagy nem. Ezen az estén is így volt, kint ment a Spektrum, anya nézte, én kitévedtem, és ott maradtam. Belecsöppentem egy On The Spot Marathonba, és magával ragadott. Másnap is leadtak, és meg is néztem két részt. De a maratonnak vége lett. Innentől fogva viszont figyeltem a tv műsorokat, kisvártatva megjelentek az M1 műsorán is. Idén kicsit változott a koncepció a királyi televízióban. A műsor készítői, Cseke Eszter és S. Takács András most nem a világ konfliktusaival, a civilizáltnak mondható környezetünkkel foglalkoznak, hanem a világ egy másik eldugottabb, és kihalófélben levő részeivel, a törzsekkel. Bevallom kissé aggódtam. Az eddigiekben úgy éreztem, hogy háború és katasztrófa sújtotta övezetekben több érdekfeszítő kérdést tehet fel a készítő olyan témákban, amik minket érdekelnek. Mintha ezek a problémák közelebb lennének hozzánk és nyitottabb rá a fülünk. A törzsi kérdést én is romantikusnak tartottam, a maga kőkorszaki egyszerűségével. De vajon egy ilyen műsortól, amitől a korábbiak alapján mást szoktunk meg, de sokat vártunk el mit kaphatunk most? Némi kételkedés és akklimatizáció után kellemesen csalódtam. Az egésznek a varázsa abban rejlik számomra, hogy Eszter és András olyan természetességgel viselkednek más környezetekben, hogy úgy tűnik könnyen be is fogadják őket, úgymond a társadalom részeivé válnak. Ezért amikor nézem a tv-t olyan, mintha elhoznák az eseményeket a képernyőkön keresztül és túl, ide be a szobába.

Hát ennyi, ennyi a varázsa, ennyi a titok! ők álmodtak egyet és meg is valósították! Példaértékű:)

( A Törzsek az M1-en megy, ezzel párhuzamosan folytatódik a sorozat a Spektrumon)

Saját blogjuk: http://onthespot.blog.hu/   Itt részletesen olvashattok a sorozat részeiről :)

  http://www.2perc.hu/im-sexy-and-i-know-it-2/

Bírom, amikor b*sztok válaszolni, pedig megbeszéltük előre. Nembaj, biztos a csajotokat d...játok.

Hát kellemes szünetet mindenkinek, csak ez idegesített.

A minap belém hasított a felismerés, ami általában az emberek többségével megesik: többet látom az évfolyamtársaim, de talán a csapattársaimat is, mint a szeretteimet.

Így nézünk ki  a terepen:

Így sielés közben: 

ÉÉs így hétfőn

 " A hajam, a hajam, a valaha volt gyönyörű hajam", sóhajtottam fel, ahogy kiléptem az SZTK-ból a vérvétel eredményével. Majd kisétáltam a következő útra. Egy picit elgondolkoztam, mit is szeretnék, és eszembe jutott, hogy nem is erre akartam menni. Visszafordultam, és megpróbáltam rendszerezni a gondolataimat. Most minden olyan nehéz... "Mit is akartam, mit is?" Morfondíroztam, aztán eszembe jutottak az ajándékok. "Persze, az ajándékok!... Idén eggyel kevesebbet kell majd vennem..." De közben majdnem kigördültek az első könnyek a szememből... Az egész olyan fura..., és minden olyan gyorsan, és hirtelen történt... Sose gondoltam volna, hogy ennyire szerettem a férjem... Megálltam a zebránál, közben újra elkezdett szállingózni a hó, a karácsonyi vásárból finom illatokat fújt felém  a szél, felgyulladtak a karácsonyi kivilágítás fényei, én pedig kezdtem egyre jobban fázni, és egyre rosszabb gondolatok jutottak sorba  az eszembe. Itt találkoztam azzal az osztálytársammal..., akkor is pont ilyen idő volt, és akkor is pont ilyen zaklatott voltam, mert megbuktam azon a vizsgán.... Ó, hogy akkor miért nem tudtam gondolkodni, de miért nem? Ó a mohó ifjúság..., így múlik el a szépségünkkel együtt. "Jajj a hajam, a valaha volt gyönyörű hajam..." Ismét visszafordultam, nem bírtam ellenállni a vásár fényeinek. Körülnéztem, hogy mit vehetnék a lányomnak és az unokámnak... "Hihetetlen néha belegondolni, lassan 30éve folyamatosan hazudtam, és most vége mindennek..., talán tévedtem..., és a mindenki iránt táplált kegyes hazugságaim, lehet csak nekem voltak jók...Összeomlottam, nem gondoltam volna, tényleg nem, hogy ennyire szerettem a férjem."

 Igazándiból a cím nem indokolt, hiszen nem voltunk Sopronban és vasfüggönyt se bontottunk.. Csupán átvitt értelemben lehet magyarázata és az is csak nagyon erőltetetten. Egyszerűen ez jutott eszembe, ahogy ott voltunk négyen magyarok, Németországban.

Igazábol az életem, amióta újból teljesértékű egyetemistának tekinthetem magam, az alábbi módon halad általában. Suliban vagyok, hazarohanok, futok, rohanok tovább.. Amikor suliban vagyok és épp nem rohanok akkor meg jegyzőkönyvet írok. A helyzet egyre gyakrabban válik izgalmassá, amikor elhúzódik az óra már nincs időm hazarohanni futni, ha előre látom, hogy nem lesz időm hazamenni, előre bepakolok.. számszerint, sulicucc, edzéscucc, angolcucc. Alkalmankénk mellékelten bekerül a csomagba egy laptop, egy pendrive, és egy adag váltóruha... és késsz a karácsonyfa. Ami pedig rendszeresen kimarad: telefon, bérlet, kulcs... (a határidőnaplómat már rég elvesztettem) ezeket észreveszem a rendszeres körforgás közepén, és mindent vissza... mehetek haza, kiesik legalább egy óra, és egy betervezett program. Hétfőn kiderült elmarad a verseny, amire épp készültem, az is kiderült, hogy különböző háttér tényezők miatt szakirányválasztási krízisbe kell hogy essek, továbbá egyéb rossz (magánjellegű) hír is érte házunk táját. Tegnap ismételten a bérlet maradt otthon, ma pedig leesett az eső, aminek következtében cca másfél órásra húzódott az általában negyven perces hazautam. Ja és mindennek fejében, a ház új albérlője egy lopós, verekedős arab kissebbségi. Ő érte is hálás vagyok a sorsnak, és igazán boldog, hogy mostanában már az ajtón se szívesen lépek ki itthonról. Mindenesetre tudom, jó úton haladok, mikor épp nem rossz buszra szállok. De legalább a magammal szembeni öniróniám megmaradt:)

Szerintetek túlvállaltam magam?

 Úgy érzem ma se keltem fel hiába (bár sikerült bezúzni a vízforralónkat), viszont remélem sokat tettem azzal a fejlődésemért,és a társadalomért hogy elolvastam ezt.

Utálom, ha introvertált vagyok, biztos mindenki nyaggat, amikor pedig extrovertált lennék, senki nem figyel oda!

Egy sorozat, aminek tegnap láttam két részét és nagyon megtetszett:

"...Végül találkoznak a futólegendával, Haile Gebreselassieval, aki elmagyarázza, hogy az egyik legszegényebb ország egyik leggazdagabb embereként miért nem adakozik."

A teljes ismertetőt az alábbi linken megtekinthetitek. Érdemes, mert érdekes.

(http://index.hu/kultur/musor/adatlap/108056)

 Ismerd meg hazánk kirándulós rovatunk első bejegyzését olvashatjátok:D. Avagy hogyan töltöttünk el egy hétvégét Miskolcon és környékén?! Péntek délután érkeztünk. Szállásunkat az UNI Hotelben foglaltuk el, ahol minden UNI. Ide az út a méltán híres Avason vezetett át, ahol lehet kapni avas rozskenyeret, avasi csemegét és ezzel abbahagyom a felsorolást... Hogy hasznosan töltsük az esténket visszamentünk a belvárosba, és végigsétáltunk a fő utcán. Miskolcnak különös hangulata van. Én legalább is úgy éreztem. A belváros, mint mindenütt tiszta, többére egy (max. 2) emeletes házak szegélyezik. Itt található a Miskolci Nemzeti Színház és a Posta is. Szerettünk volna valahol enni, de vagy csak kávézót, vagy nagyon drága vendéglőt találtunk... Végül egy bisztróban költöttük el vacsoránkat. Kicsit mirelit ízű volt, de most ezt se bántuk. 

Szombat reggel korán keltünk, hogy elérjük a Bükk fennsíkra meghirdetett 25km-es teljesítménytúra rajtját. Jelzem odatalálni is teljesítménytúra volt. A recepciós lány által ajánlott levágás Diósgyőrben nem jött össze. Valószínűleg ilyen nem volt, mert rajta kívül más nem hallott róla... De mi legalább fölöslegesen szálltunk le a buszról. Végre megtaláltuk a helyes busz, azaz az egyes megállóját a helyiek által még rendszerváltás előtti néven nevezett a Marx téren (Újgyőri főtér). Nagy örömünkre észrevettük, hogy létezik egy LÁÉV nevü megálló- ekkor már az összes asszonyság nekünk drukkolt a buszon- végre leszálltunk... ééés rossz helyen. Tehát ekkor még mindig Diósgyőr városrészben leledztünk (mert itt van a LÁÉV végállomása), és már majdnem kilenc óra volt. Végül nagy szerencsénkre kis gyaloglás után észrevettem az ötös buszt, ami elvitt a Lillafüredi LÁÉV-hoz. Itt ismertük meg A nénit!! Tehát immáron már  A  nénivel átvettük a teljesítménytúrához szükséges papírokat és nekivágtunk, hogy meghódítsuk a Bükk fennsíkot hat és fél órán belül. A néniről egyébként azt kell tudni, hogy bár elmúlt már 60, 15éve teljesítménytúrázik, és ahányszor lehagytuk, nem sokkal később újra hallottuk nordic walking botjainak kopogását. A túra során sok emberrel találkoztunk, voltak köztük fiatalok, családosok, idős házaspárok és magányos középkorú asszonyok. Hat óra alatt teljesítettük a 25km-nél végül jóval több etapot. Ezzel sok embert előztünk meg, kaptunk kitűzőt, oklevelet, eltévedtünk a sárga keresztek (S plusz :D) hiányos kijelölése miatt, de a rendezők  adtak zsíros kenyeret, málnaszörpöt és csokit. Utána el kisvasutaztunk a pisztrángtelepre, ahol ellőttük a nyereményemet, azaz 1-1 pisztrángot, hasábburgonyával, csemege uborkával és egy liter forrásvízzel. A busz érkezéséig volt időnk átsétálni megnézni az újmassai őskohót, mely számomra csalódást okozott. Valami olyasmit vártam e történelemkönyvből ismert monumentális építményről, melynek nevében is benne van az "ős", hogy az ősemberek építették, vagy legalább valami római kori építmény. De mivel történeti ismereteim helyenként hiányosak, rá kellett eszmélnem, hogy ezen kohó csupán a XIX. század fordulóján épült. Haza már könnyen eltaláltunk, kezdtünk belejönni a helyismeretbe. Este az UNI Hotel tövében található sporttelep 400m-es salakpályáján (melyen néhol már fű nő) előzgettem a fogyni kívánó helyieket. Majd megittam esti hűsítő sörömet az UNI Café- ban, és azt terveztük, hogy másnap reggel is itt kezdünk a kicsekkolás után, és kitaláljuk a vasárnapi félnapos programot. Közben előkerült a túrán elveszettnek vélt fényképező. (ezért erről nincsenek képek :(( )

Vasárnap reggel arra döbbentünk rá, hogy az UNI Café 11kor nyit. (Hiába, későn kelők előnyben.) Búcsút intettünk recepciós "barátnőnktől" és a nemzetközi kosárbajnokság itt megszálló külföldi résztvevőitől, és ismét a belvárosban kötöttünk ki, ugyanabban a bisztróban, ahol péntek este. Igazán felnőttesen éreztem magam, a reggeli cappucino-m mellett, miközben az aznapi programot terveztük. Végül felkerekedtünk, és egy korábban már felmerült döntés mellett maradtunk. Elindultunk az egyes vonalán a diósgyőri vár felé. Útközben megnéztük a sétáló utcában rendezett ócskapiac kínálatát, majd buszra szálltunk. A várat már gyerekjáték volt megtalálni. A lovagvár 4 négyszögletes tornyai tetejének egyikéből kitekintve az egész környékre kilátást nyertünk. 

Összegezve a Miskolc belvárosának egyemeletes régi házait körülölelő panel rengeteg, a völgyben meghúzódó egykori monumentális vasgyár, a többi kémény, és gyárépület, Diósgyőr földszintes régi házai, és korai lakótelepe, a szintén földszintes vörös tégla épületek, a Lillafüredi kastélyszálló, a tó, és a hozzá tartozó vurstli hangulat, a Bükk ormaival körülvéve, Miskolc és a vele összeépült városrészek a maguk gazdagságában és szegénységében valahol azt az érzést keltette bennem, mintha kicsit már a határon túl lennék, valahol keletebbre...

Végezetül, pár kép erről a csodálatos hétvégéről:)

A Színház oldala, ahol ettünk

Belváros

Belvárosi látkép naplementekor.

Látkép a Diósgyőri várból

Kilátás az Avas és a vasgyár irányába

Amiből itt sok van..

Azaz 6jel, ami arra utal, hogy "gond" van a szobatársaddal újraértelmezve:

1. Mikrózik hajnali hatkor

2. SOSE nyit ablakot

3. éjszakánként csoszog fel alá

4. átsutyorogja az egész éjszakát

5. horkol

6. éjjel felébreszt, és álmában megkérdezi tőled "hát ez meg mi??"

A bejegyzés bár személyes és ismerősi tapasztalatok alapján született, de bárki magára ismerne, az mind csak a véletlen szüleménye.

"Hiszen még azt sem tudja, hogy kanca-e vagy mén, s azt sem, hogy milyen a színe! Mit érthet az ilyen ember a lovakhoz?"Po Lo elégedetten sóhajtott fel: "Hát csakugyan, idáig jutott volna?-kiáltotta.-Ó, hiszen akkor ő tízezerszer többet ér nálamnál. A nyomába sem léphetek. Kao csak a lelki dolgokra figyel. Miközben a lényegről meggyőződik, megfeledkezik a hétköznapi részletekről; a benső tulajdonságok érdeklik, s így szem elől téveszti a külsődlegeset. Amit látni akar, látja, és amit nem akar, azt nem látja. Csak azokra  a dolgokra figyel, amelyekre figyelnie kell, és nem törődik mindazzal, amivel nem is érdemes törődni. Kao a lovak ügyében olyan bölcsen ítélt, hogy ő lovaknál különb ügyekben is bátran ítélkezhet." Amikor a ló megérkezett, csakugyan táltosnak bizonyult."

Tegnap az asztal végében, olyan távolinak éreztem mindent és mindenkit, hiába hogy rég örültem ennyire ajándékoknak. Egytől egyig tökéletesen eltaláltnak éreztem az összeset, de a távolság az megmaradt. Csak egy nagy ölelésre vágytam, de a helyzet nem engedte. Pont így éreztem, amikor jöttem hazafele a diplomázás után. Előtte azt hittem, én leszek a világ legboldogabb embere, és utána semmi. Örömmámor helyett csak a bánatmámor tört rám, nem beszélve arról, hogy a busz az orrom előtt csapta be az ajtaját, délután fél ötkor, amikor fél hatra igérték, hogy értem jönnek, és megyünk a Balatonra. Utána szaladt az idő, gondolkodni se nagyon volt alkalmam. Egyben biztos vagyok, hangulatingadozásaim vannak. Nem érzem még se a dolgok (a hivatalos papírok, és megtett kilóméterek) súlyát se a jelentősségét, csak egy nagy űrt látok. Azért kezd a hangulat egyre pozitivabbá váltani, és persze igyekszem én is annak a látszatát kelteni, hiszen most kezdődik az igazi MÓKA...

A rokonság szemmel láthatóan jól érezte magát, elmúlt talán 10 óra is, amikor elmentek, felkísértem a nagymamát, búcsút intettem, elolvastam a későn érkező jókívánságokat. Megint összegeztem, hogy mennyi olyan embernek eszébe jutok, akiről nem is gondolnám, és fordítva is. Lassan ideje helyre tennem, hol vagyok otthon a világban, és kit hova helyezzek benne. Átnéztem, hogy minden dokumentumot feltöltöttem, ahova kellett. A tegnapi határidős dátumot nem volt nehéz megjegyeznem. Elküldtem a hétvégi zene/itallistát, de már olyan álmos voltam, hogy egyszerű szöveg helyett, mégegyszerűbb copypast levél született, majd késői válaszomat küldtem egy másik levélre is, melyet megköszöntem, hiszen rengeteg hasznos információt tartalmazott, majd sajnálatomat kifejezve, hogy nem nagyon van időm, talán majd egyszer... 

"DE NEM MA!"

Nos csak annak örömére, ha esetleg valaki aggódott volna, és azért mert nem kenyeren a fészbuk üzenőfali és msn személyes üzenetben való nyilvános "hanyas lett a vizsgám" (mivel senki nem ismer el, illetve gyermekkori sérelmeim vannak, ezért még annak is feltétlen tudnia kell, milyen fasza gyerek vagyok, akinek semmi köze hozzám) csendben csak itt osztanám meg, hogy meglett az állat(onkológia), és mivel kettestől nincs jobb csak szebb, szeretném köszönetem kifejezni mindenkinek aki őszintén szorított értem:)

csöp- csöpp

(bejegyzés törölve)

 Amikor száműzöm magam ide, mindig azt hiszem ezzel járok jól, hogy itt majd tudok tanulni, hogy itt majd tudok írni. Aztán mindig rájövök, hogy leköt minden. Nem bírom megállni, járok körbe-körbe, és leköt a falakon lévő képek, a polcokon lévő tárgyak. Csupa csupa, alkatrész, valaha volt értékes darab egy letünt világ kütyüjéből. Megtalálom a legutóbbi darab plakátjának elemeit. Aztán felmegyek a galériára, gyermekkorunk maradványai. Suta kezeink alkotmányai sok kis apró kacatból, összemázolt kartondarabok, odaragasztott játék asztal, müanyagfigura, kerék nélküli autó a kinder tojásból. 

szeretnék az alábbi kollázzsal egy kis utóhúsvéti és tavaszi hangulatot hozni a kedves (>3) olvasóknak ;)

Idézet a TV2 honlapjáról:

"A második adásban búcsúzó Harsányi Levente és Szekeres Adrien betegen léptek színpadra, ám úgy vélik: ez nem befolyásolta a produkciójuk minőségét és a szavazás eredményét sem. A szerplést játékként fogták fel, ahogy mondták, szerencsére életek sem múltak rajta …"

Végülis nagy szerencse, h nem mulnak rajta életek, csak én nem fogom többé ezt a műsort se nézni.