lassan vége a novembernek, lassan kezdődik a december. lehullott az első hó, kezdődik az advent. a mai világban ez se a régi jelentésében él. az adventnek valahol egy nyugodt készülődést, egy epedező várakozást kéne jelentenie a megváltó születésére. de ma egyenlő a rohanással.. a munkás emberek eszeveszetten kapkodnak az ajándékok után, hatalmas tolongás kezdődik, óriási sokrokban álló dugók az utakon, és aranyvasárnapra kész tébollyá növi ki magát, annak az ünnepnek az előestéje, aminek a meghitt nyugalmat kéne sugároznia. az egyetemista ember élete se nyugodtabb, most következnek a szorgalmi időszak utolsó napjai, és nekem minden nap egyre több és több elvégzendő feladat jut az eszembe. egy ilyet már megéltem. megéltem és nagyon rossz volt. akkor nagyon magamra voltam hagyva, nem találhattam egy nyugvó pontot se, a dolgaim egyre tornyosultak, szabad percem nem volt, és könnyeim egyszerre hullottak a szemerkélő esővel, később a kavargó hóval. idén is sok a dolog, némivel kevesebb. nyugvó pont lenne, ha hagynám, de a felelősséget egyre nagyobbnak érzem, az időm egyre kevesebb, de az önbizalmam és a sikerem is ezzel együtt úgy érzem egyre nagyobb. idén erősebb vagyok, idén életteltebb (bár sajna nem fizikailag), idén minden jobb. és  a szomorú tavaly csak egy emlék. hátborzongató, de mostmár jó emlék, ami akkor rettenetes volt. mosolygva gondolok vissza rá. tényleg igaz, hogy, ami egyszer nagyon megviseli az embert, az valamikorra boldog emlékké válik.. eddig nem hittem, de tényleg azok az emberek a legboldogabbak, akik sok szenvedést túl élve megtalálják a nyugalmukat. szval pentye néha hiszti, még mindig beteg, fénymásolat a pozitív eredményről az sztk ba, majd később érkezik, és majd legközelebb, és majd később, de majd egyszer csak meg lesz és az ellenszer is,de reméli, hogy meggyógyul, és a nagy rohanásnak -ha sikeres- karácsonyi nyugodt pihenés lesz a jussa. azt is remélem karácsonyra jól leszek, lesz téli edzőtábor, letudok pár napra menni. szeretek a havas tervúton futni:))