ez egy aféle csak úgy bejegyzés, ahogy itt üldögélek éjfél körül, draft dombok felett cd track 6, kint csönd, nyugalom, lelkem pedig háborog. talán még sose voltam ennyire biztos a sorsomban. Annyi minden változott az előző vizsgaidőszak óta, mintha vesztettem volna az önbizalmamból, a kedvemből, a lelkesedésemből, mintha csalódtam volna magamban is. nincsen már vakrandi, nincsenek levelek, nincs jóreggelt puszi, nincs semmi. hátat forditottam a multamnak. magam se tudom miért tettem így, magam sem tudom, miért nem maradtam olyan, magam sem tudom, miért tanulok, ha elkönyveltem magamban a jövőm, magam sem tudom miért reménykedem olyan dolgokban, amiket nem is szeretnék, hogy bekövetkezzenek, magam sem tudom, miért hozok önkéntesen döntéseket, és azt sem, hogy jó e ez nekem vagy sem.. de néha mintha nem is érdekelne. az emberi lélek oly kiismerhetetlen, hogy még a sajátommal sem vagyok tisztában. agyhalott vagyok nincsenek rendszerezett gondolataim. felcsapom a Bibliát és ezzel az idézettel találom szemben magam:

"Figyeltem, és hallottam: nem igazán beszélnek.senki sincs, aki megbánja az ő gonoszságát, ezt mondván: Mit cselekedtem?... Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek, de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni se tudnak, ezért elesnek majd az elesendőkkel..." Jeremiás jól megaszondta :O)