Csütörtökön a nyolcas buszon utazva, megint megérintett valami. Érdekes átmenet ez, már nem iskola, de még nem is munka... Valahol a kettő között, felfelé a betontengerbeli sziget felé. Már csak egy hét az iskolából, nem kéne hiányozni. Szerdán még úgy voltam, hogy csütörtökön lógok egyet, de nem sikerült. Ez vagyok én. A csütörtököt is jól bírtam, aztán a pénteket már nem annyira. Este annyira kivoltam már, hogy csak aludni akartam. És nem ment, egészen hajnali ötig. Reggel pedig megint csöngött az óra. Hahó edzés. És annyira szégyellem, de annyira, de nem bírtam felkelni. Vívódtam magamban, de hiába mert csak az éreztem, hogy az energiáim teljesen lenullázódtak. De miért csinálom ezt??? 

Azt szokták mondani a tanárok, a mondásokat nem kell megírni, de én mégis feljegyeztem kettőt.

• Velünk meglehet élni a poklokat de a mennyországot is
• Éltél-e a halál előtt?

Az első mondat ezt a három hónapot jellemzi. Rettentő kemény volt, sok feladat, borzasztó emberi sorsok, és  a lavírozás a valóság között, hogy ne menjek tönkre benne. És hiába mondják, hogy nem kell ennyire átélni, de minket mind, akik ott voltunk azért megviselt ez. Komolyan... De sokat tanultam, rengeteget, nem csak a szakmáról, az életről is.

A másik pedig engem jellemez. Hogy nekem mindig valamit kell csinálnom, hogy minden érdekel, és nem tudok egy valami érdekében lemondani az összes többiről. Ez van nem tehetek róla. Ha valakit kérdeznék, mit szól mit csináltam, biztos azt mondták volna, hogy ennek semmi értelme, mentem volna madarász suliba, vagy futottam volna egy hosszút... Sokszor én se értem magamat. De mivel lennének mások többek nálam? Akik csak egy valamire koncentrálnak? Miért fogom én ezt így fel. Pont lehet, hogy akiről azt hiszem, hogy ezért több nálam, ettől kevesebb, és fordítva. Ha visszamegyek a Hegyre, rájövök, megszokom, hogy mind egyenlőek vagyunk, és mind másban és másban felelünk meg a környezet elvárásainak, úgy hogy közben önmagunkat adjuk. Fölösleges már rágódnom. Büszke vagyok magunkra, arra amit 3 napja együtt felépítettünk. Nem nem a főpróbán, hanem magán az egyetlen és megismételhetetlen premieren. Nekem ez is fontos volt.

És az energiáim? Hova lettek? Visszakapom a réven, amit a vámon elvesztettem? Egyszer biztos, egy hőséges nyári reggelen, amikor 6-kor felkelek az új lakásomban, futok egy hosszút a Dunaparton, aztán egy üdítő fürcsi, utazás a metrón, várakozás a Ferencieken. Majd amikor újra megyek fel a nyolcas busszal.

http://wm-iskola.hu/