Kicsi és naív koromban sokkal másabb képem volt a világról, mindent olyan idealistán láttam. Amikor még óvodás, általános iskolás voltam, hittem a tökéletes emberekben, családban, barátokban, hittem abban, hogy az emberek számára mindenütt ugyanolyan a nemzeti ünnep, mint az iskolában. Kiselőadás, valaki beöltözik Petőfinek meg a szüleinek Jókainak meg a többinek stb, eljátszák a maguk szerepét Landerer diákok által megfestett díszlet nyomdája, vagy a Pilvax festett papírmassé mása, vagy a nemzeti múzeum textílre festett képe előtt. Páran elskandálnak, vagy pötyögnek egy Petőfi verset, egy hazafias lelkű iskolatárs felolvassa a 13pontot, az igazgatónéni pedig megkér a végén és az elején, hogy énekelje el a diákság a Himnuszt meg a Szózatot az iskolai énekkar segítségével, miközben a zongoratanárnéni a szintin orogonahangon elzongorázza a zenei kíséretet. Otthon is készültem valami kis előadással, inkább performance- el:D a szüleimnek. Zenére próbáltam valami alkalomhoz illőt eljátszani mozgásszínház szerűen. Aztán annyira pocséknak találtam, hogy sose mutattam be senkinek. Anyukám minden évben nyaggatott, hogy menjünk ki ünnepelni (le se merem írni melyik párt által meghírdetett márc.15.i ünnepségre). De én mindig nemet mondtam, már akkor nem láttam értelmét az efféléknek. (milyen okos voltam:D). Nemtudom, hogy a hangulat mielőtt tudtam volna az eszem, hasonló volt, mint középiskolás éveimben. 2002-től folyamatosan máig. Egyházi iskola lévén még nagyobb hangsúlyt fektettünk az ünneplésre, az utcákon pedig egyre inkább nem a multról szólt a 15, de az október 23-a se, hanem a mai politikai helyzetről a gyülemlő huligánokról, és az elégedetlen polgárokról stb. Az évek múltával nem rendítettek meg a rendbontások hírei, egyszerűen elegem lett belőle, ahogy tudtam alkalmat kerestem arra, hogy ne legyek Budapesten akkor, vagy ha otthon is voltam, ne nézzek tv-t, ne olvassak újságot. Miközben egyre jobban úgy éreztem lejáratjuk ezt a napot, nem azt a jelentést adjuk neki, amiről igazán szól. Lehet tüntetni, lehet nem tetszést nyilvánítani lehet politikiai kortes beszédet mondani, hiszen ez a demokrácia, de lehetne erre annyi más napot találni, és lehetne az a mai magyar polgár saját kis szabadságharca, nemzeti ünnepe. De ma? A politikus kiáll, mondja a maga álszent szövegét, és mit csinál a háttérben? Megosztja a pénzt párt függetlenül, az adócsaló meg a többi, a haverok, azok is, a szerencsétlen pór nép, meg elégedetlenkedik. Egyetértés sehol nincs, egyik se gondol a másikra, egyik se gondol arra, hogy együtt mit lehetne tenni, mindenki csak magára gondol, még egy gazdasági világválságban is, aztán meg mutogat ujjal. Ebben az országban nagyon nagy bajnak kell lenni, ahhoz, hogy együtt harcoljunk egy közös ügyért, a saját hazánkért, miért kell mindig egy ekkora veszélyre várni ölbetett kézzel? Kik az igazi hősök? 48-as nagyjaink, vagy a maiak?? egyértelmű a válasz.

Este gyújtok egy gyertyát, kirakom a kokárdát. Mára és holnapra, de nem hordom nagyböjt kezdetétől, egészen pünkösdig... Az ember legyen a lelkében, gondolkodásában, nemes tetteiben magyar, és nem más nem odaillő cselekedeteiben.