... és itt kezdődik a történet. egy jó hosszú történet, aminek se füle se farka. amikor elindultam otthonról, abban reménykedtem, hogy ott, ahol  a madár se jár, majd feledek. feledni két nap se. Ott ahol nincs wifi, ott ahol nincs térerő, ott ahol a hazai civilizáció cca. 15km-re van a depressziót csupán egy szelet pizza is gyógyiíthatja, a kecskék is másak, át kell hatolni a zöld határon augusztus huszadikán, hogy elsétálj a második legközelebbi településre, Lékára 10kiló faszénért, és ott ahol a mandula műtét nélkül magától kiesik a Stájerházaknál. Két nappal viszont a hazaindulás előtt megint elkezdtek motoszkálni bennem azok a gondolatok, amikre nem szeretem, ha emlékeztetve vagyok. Most újra itthon. belépek, tárva az ajtó, apa szokás szerint a telefonján csüng, a szoba meszelve, pakolhatén ujra, de előbb leülök anya gépe elé, be van kapcsolva és ellepnek a levelek, tiszta katyvasz az egész. Most akkor a többiek Bódvarákón vannak vagy agárdon, esetleg csak a palatinuson, vagy sehol??? Itt nincsenek, senki se. msn- üres. Fész... hagyjuk... Pistuka baszott válaszolni az sms emre, ezért sem tudom hol vannak, meg azt se, hogy vajon milyen Marci nője, de már az se érdekel...

visszaestem, nem így képzeltem a hazaérezést, és Edem szerint, aki pszichológus:D reménytelen eset vagyok. Össze kéne fötörnöm magam!!!!

vajon Pítör értette e ezt a bejegyzést???