Misikolc

Ismerd meg hazánk kirándulós rovatunk első bejegyzését olvashatjátok:D. Avagy hogyan töltöttünk el egy hétvégét Miskolcon és környékén?! Péntek délután érkeztünk. Szállásunkat az UNI Hotelben foglaltuk el, ahol minden UNI. Ide az út a méltán híres Avason vezetett át, ahol lehet kapni avas rozskenyeret, avasi csemegét és ezzel abbahagyom a felsorolást... Hogy hasznosan töltsük az esténket visszamentünk a belvárosba, és végigsétáltunk a fő utcán. Miskolcnak különös hangulata van. Én legalább is úgy éreztem. A belváros, mint mindenütt tiszta, többére egy (max. 2) emeletes házak szegélyezik. Itt található a Miskolci Nemzeti Színház és a Posta is. Szerettünk volna valahol enni, de vagy csak kávézót, vagy nagyon drága vendéglőt találtunk... Végül egy bisztróban költöttük el vacsoránkat. Kicsit mirelit ízű volt, de most ezt se bántuk.

Szombat reggel korán keltünk, hogy elérjük a Bükk fennsíkra meghirdetett 25km-es teljesítménytúra rajtját. Jelzem odatalálni is teljesítménytúra volt. A recepciós lány által ajánlott levágás Diósgyőrben nem jött össze. Valószínűleg ilyen nem volt, mert rajta kívül más nem hallott róla... De mi legalább fölöslegesen szálltunk le a buszról. Végre megtaláltuk a helyes busz, azaz az egyes megállóját a helyiek által még rendszerváltás előtti néven nevezett a Marx téren (Újgyőri főtér). Nagy örömünkre észrevettük, hogy létezik egy LÁÉV nevü megálló- ekkor már az összes asszonyság nekünk drukkolt a buszon- végre leszálltunk... ééés rossz helyen. Tehát ekkor még mindig Diósgyőr városrészben leledztünk (mert itt van a LÁÉV végállomása), és már majdnem kilenc óra volt. Végül nagy szerencsénkre kis gyaloglás után észrevettem az ötös buszt, ami elvitt a Lillafüredi LÁÉV-hoz. Itt ismertük meg A nénit!! Tehát immáron már A nénivel átvettük a teljesítménytúrához szükséges papírokat és nekivágtunk, hogy meghódítsuk a Bükk fennsíkot hat és fél órán belül. A néniről egyébként azt kell tudni, hogy bár elmúlt már 60, 15éve teljesítménytúrázik, és ahányszor lehagytuk, nem sokkal később újra hallottuk nordic walking botjainak kopogását. A túra során sok emberrel találkoztunk, voltak köztük fiatalok, családosok, idős házaspárok és magányos középkorú asszonyok. Hat óra alatt teljesítettük a 25km-nél végül jóval több etapot. Ezzel sok embert előztünk meg, kaptunk kitűzőt, oklevelet, eltévedtünk a sárga keresztek (S plusz :D) hiányos kijelölése miatt, de a rendezők adtak zsíros kenyeret, málnaszörpöt és csokit. Utána el kisvasutaztunk a pisztrángtelepre, ahol ellőttük a nyereményemet, azaz 1-1 pisztrángot, hasábburgonyával, csemege uborkával és egy liter forrásvízzel. A busz érkezéséig volt időnk átsétálni megnézni az újmassai őskohót, mely számomra csalódást okozott. Valami olyasmit vártam e történelemkönyvből ismert monumentális építményről, melynek nevében is benne van az "ős", hogy az ősemberek építették, vagy legalább valami római kori építmény. De mivel történeti ismereteim helyenként hiányosak, rá kellett eszmélnem, hogy ezen kohó csupán a XIX. század fordulóján épült. Haza már könnyen eltaláltunk, kezdtünk belejönni a helyismeretbe. Este az UNI Hotel tövében található sporttelep 400m-es salakpályáján (melyen néhol már fű nő) előzgettem a fogyni kívánó helyieket. Majd megittam esti hűsítő sörömet az UNI Café- ban, és azt terveztük, hogy másnap reggel is itt kezdünk a kicsekkolás után, és kitaláljuk a vasárnapi félnapos programot. Közben előkerült a túrán elveszettnek vélt fényképező. (ezért erről nincsenek képek :(( )

Vasárnap reggel arra döbbentünk rá, hogy az UNI Café 11kor nyit. (Hiába, későn kelők előnyben.) Búcsút intettünk recepciós "barátnőnktől" és a nemzetközi kosárbajnokság itt megszálló külföldi résztvevőitől, és ismét a belvárosban kötöttünk ki, ugyanabban a bisztróban, ahol péntek este. Igazán felnőttesen éreztem magam, a reggeli cappucino-m mellett, miközben az aznapi programot terveztük. Végül felkerekedtünk, és egy korábban már felmerült döntés mellett maradtunk. Elindultunk az egyes vonalán a diósgyőri vár felé. Útközben megnéztük a sétáló utcában rendezett ócskapiac kínálatát, majd buszra szálltunk. A várat már gyerekjáték volt megtalálni. A lovagvár 4 négyszögletes tornyai tetejének egyikéből kitekintve az egész környékre kilátást nyertünk.

Összegezve a Miskolc belvárosának egyemeletes régi házait körülölelő panel rengeteg, a völgyben meghúzódó egykori monumentális vasgyár, a többi kémény, és gyárépület, Diósgyőr földszintes régi házai, és korai lakótelepe, a szintén földszintes vörös tégla épületek, a Lillafüredi kastélyszálló, a tó, és a hozzá tartozó vurstli hangulat, a Bükk ormaival körülvéve, Miskolc és a vele összeépült városrészek a maguk gazdagságában és szegénységében valahol azt az érzést keltette bennem, mintha kicsit már a határon túl lennék, valahol keletebbre...

Végezetül, pár kép erről a csodálatos hétvégéről:)