Egy edzőtábor végén ilyen bejegyzéssel indítani igen destruktív, nem?

Lássuk a tábor elemzését, számokban:

- 1 hét 92km (<100)

- legjobb 200 m 42 mp (terepen)

- legjobb 300 m 1,11 (dombozás)

- hegyi tempó 14:27 (nagyjából fél perccel rosszabb, mint általában)

- 1 kidőlt kerítés (a lámpabúráról, a kanapéról és a jelenlegi testsúlyomról pedig nem tud senki... még én sem...)

- 1 döntés, ebből nem lesz félmaraton két hét múlva. Esetleg egy utcai 10 km egy hónap múlva. 

Amikor február elején egész jót (majd fél perccel) jobbat futottam 10 kilométeren a szigeten, mint előtte héten, nagy lelkesedéssel írtam, hogy ez az én évem lesz. Fogadni mertem volna rá, és hittem abban, hogy a pozitív hozzáállás lendületet ad. Nem tagadom, ha a kemény megfázásnak tűnő betegségemet komolyan vettem volna és elmentem volna vele orvoshoz, lehet, hogy nem vesztek az edzések intenzitásából majd másfél hónapot, hanem talán csak felet. A bokámmal áprilisban egyértelmű volt, mi volt a baj. Áldom az eszem, hogy idejében utánajártam, és a lehető legrövidebb idő alatt túljutottam a problémán. De az évből egészen biztos, hogy ez is elvett 1,5-2 hónapot. Pontosan a tavaszi versenyszezon. Kezdtem egy pocsék mezeivel, és zártam egy egész jó vivicittával (április elején). Nagyjából 39 perc környékére terveztem, és annyi is lett. 39 perc 10.000m-en. Langyos víz. Egy utcai versenyen, nagyjából 5., egy OB-n kb. utolsó helyhez elég. 

Tavasz vége fele volt egy álláslehetőség. Szóltak, hogy pályázzam meg. Jónak hangzott, nagyon jónak, álmomban is ilyet szerettem volna, és a kiírás is olyan volt, mintha rám illene. Nem kaptam meg. Talán mégsem nekem szólt, talán nem is elég jó a diplomám, talán nem vagyok elég jó???

Igyekeztem, bár lehet, hogy nem látszik eléggé minden egyes ilyen után edzeni magam, talpra állni, alternatívákat keresni, új vagy más célt kitalálni.. Egészen a mai napig, mert ma úgy éreztem már nem rajtam múlik.

A körülöttem történő változások, az adhoc események mind arra utaltak, hogy nem azon múlik, hogy mit szeretnék, hogy jelzem-e mit szeretnék, hogy edzem-e magam arra, hogy megint fussak 39-et, hogy határozottan mások szemébe nézzek, hogy elmondjam, mi a véleményem, hogy helyes választ adjak a kérdésre, hogy elhiggyem, hogy amit cselekszem, azért teszem mert azt szeretném, mert az az érdekem, és vállalom a következményeit. 

Kiváncsi leszek mi lesz az a tényleges motiváló tényező, ami elvezet a 39 percen belüli 10.000m-hez, és egyéb sikerekhez.

Vajon tényleg többről is szól ez, mint az akaratról, van ebben lelkiség és tényleg néha jobb adni, mint kapni? A Sors útjai kifürkészhetetlenek, és ezt nem is akarom megkérdőjelezni....

folyt.köv