" A hajam, a hajam, a valaha volt gyönyörű hajam", sóhajtottam fel, ahogy kiléptem az SZTK-ból a vérvétel eredményével. Majd kisétáltam a következő útra. Egy picit elgondolkoztam, mit is szeretnék, és eszembe jutott, hogy nem is erre akartam menni. Visszafordultam, és megpróbáltam rendszerezni a gondolataimat. Most minden olyan nehéz... "Mit is akartam, mit is?" Morfondíroztam, aztán eszembe jutottak az ajándékok. "Persze, az ajándékok!... Idén eggyel kevesebbet kell majd vennem..." De közben majdnem kigördültek az első könnyek a szememből... Az egész olyan fura..., és minden olyan gyorsan, és hirtelen történt... Sose gondoltam volna, hogy ennyire szerettem a férjem... Megálltam a zebránál, közben újra elkezdett szállingózni a hó, a karácsonyi vásárból finom illatokat fújt felém  a szél, felgyulladtak a karácsonyi kivilágítás fényei, én pedig kezdtem egyre jobban fázni, és egyre rosszabb gondolatok jutottak sorba  az eszembe. Itt találkoztam azzal az osztálytársammal..., akkor is pont ilyen idő volt, és akkor is pont ilyen zaklatott voltam, mert megbuktam azon a vizsgán.... Ó, hogy akkor miért nem tudtam gondolkodni, de miért nem? Ó a mohó ifjúság..., így múlik el a szépségünkkel együtt. "Jajj a hajam, a valaha volt gyönyörű hajam..." Ismét visszafordultam, nem bírtam ellenállni a vásár fényeinek. Körülnéztem, hogy mit vehetnék a lányomnak és az unokámnak... "Hihetetlen néha belegondolni, lassan 30éve folyamatosan hazudtam, és most vége mindennek..., talán tévedtem..., és a mindenki iránt táplált kegyes hazugságaim, lehet csak nekem voltak jók...Összeomlottam, nem gondoltam volna, tényleg nem, hogy ennyire szerettem a férjem."